Brody Jànos : Ezüst esö
|
Sötéten néz le rám az éj |
Beteg lelkek, beteg orszàg
Szteroid, ràkok, gyermektelenség
Tüdötàgulàs, sclerosis multiplex, leukémia
Sérült gyerekek, elégedetlen felnöttek
Anyagiassàg
Palotàk, szuper autok, mobiltelefonok
Lap-topok, àjfonok, plàzàk
Auchanok, Sparok, DM-ek, Matchok
Bankok
Hirtömeg, kommunikàcio àradat, esem-esek...
Hitelképesség, tözsdeképesség
Bizonytalansàg
Hedonizmus
Wellness, müköröm, masszàzs
Oriàsreklàmok, szponzoràlt
Topmodellek
Moszkva tér
Hajléktalanok, munkàtlanok, àlmatlanok
Ötlettelenek, szerencsétlenek, unalmasok
Blazirtok
Vigyàzzatok
Mi lesz a holnap
Mi lesz a ma
Mi lesz a tegnap
Mivé leszünk mi, a virtuàlis vilàgban
Erzelmeink elhalnak
A pénz zsugorit
A siker arrogànssà tesz
A szàmok megölik a vàgyat
A pozicio megfojtja a spontàn naivitàst
Hovà tart ez az ut
...
Bizony mondom Nektek
Veletek leszek még ma
Ha hisztek bennem
...
Belefùlunk az àrutömegbe
A plàzàk elkàbitanak
Az àllando hirözön és a média
Betöltik a fejeket
Nincs idö a gondolkozàsra
Emberek, gondolkozzatok
Ujra és ùjra màs rabszolgasàgot
Talàl ki magànak az ember
Ki akarjàk irtani belölünk
A làzadàsnak még a lehetöségét is
A média és a bankok
Vegyétek le néha
A képernyöket a szemeitek elöl
A fülhallgatok füldugokkà vàlnak
Süket generàcio szàmàra
Tiszabecsi éjszakak
Megérkeztünk a tiszabecsi « Vidàm Delfin » kempingbe, ahol a bàr (inkàbb kocsma, úgy magyarosan) mellett egy kis füves terület is volt a sàtorozàshoz…
A Tisza-partra a gàtat megmàszva, az àrtéren keresztül lehetett eljutni. Az első délutàn mindenkinek be kellett ülnie egy kenuba, és a túravezető még be is borította némelyikünket. Meg kellett tapasztalnunk a dolgot. De szinte mindenki belekóstolt a vízbe, mert aki nem borult, az is úszott egyet. Aztàn jöhetett a vacsora.
Na, most aztàn kiderült, hogy nem mindenki van àm egy csoportban! Voltak az ún. “gasztronómiàsok”, akik mindenféle helyi ínyencség elfogyasztàsàra és többek között hàzi pàlinka kóstolàsàra voltak feljogosítva…
Hàt ez némelyikünket kissé lehangolta, hogy mi nem tartozunk ebbe a csoportba, annak ellenére, hogy mindenkinek beígérték a beregi pàlinka-kóstolàst…De mindez csak afféle alföldi délibàb volt – mi kis kezdő “alap”-túràsoknak, akik még nem is bírtak leevezni Tokajig, mint az igazi sportosok!...(azt a kis 125 folyamkilométert)
Aztàn éjszaka folytatódtak a mulatsàgok! A kocsmàban felélénkült hangulatú gasztronómiai (de inkàbb erősen sörbaràt) túravendégek nem akartàk abbahagyni a vigadozàst, pedig mi màr erősen aludtunk volna ott a sàtrak alatt. Emlékszem, a füldugóim ellenére sem bírtam elaludni ezzel az új zajokkal teli környezetben. Aztàn egyre többen keltek föl sürgősségi okokból, mert az a pàr korty Tisza-víz elég radikàlisan hatott ràjuk…
Aztàn a màsodik éjszaka ürgeöntés volt…
A csendes , de hajnalfelé egyre erősödő eső nem szívódott be a földbe, hanem egyre nagyobb tócsàkat hozott létre. Persze ezt mi nem làttuk, csak azt vettem észre (mivel megint csak elég sokàig hallgattam az eső csepergését a sàtorponyvàra), hogy csomagjaink mind vízben àllnak. Szerencsére volt egy lebetonozott, és tetővel ellàtott asztalos “etetőhely”, ahovà hajnali 5 óra körül kezdtem mindent kicuccolni.Nemsokàra mindenki vízben àllt ( illetve feküdt). Remek móka volt, amikor mindent ki kellett teregetni…
De nehogy azt higgyétek, hogy csak a rosszakra emlékszem vissza…Végül is megvan mindez mazochizmusnak valami romantikàja…
Zsoltika
Még most is fülembe cseng a nevetése…Olyan hangosan tudott hahotàzni, hogy àltalàban az egész sàtortàbor zengett tőle…
A baràti tàrsasàg nőtagjait csak ugy « mucus »-nak, « dràgasàgom »-nak stb. hívta rendszeresen.
A Körös-túràn vonattal érkeztünk a gyerkőcökkel egy alföldi vàros pàlyaudvaràra. Megbeszéltük, hogy az àllomàs előtt vàr minket, és elszàllít az indulàs helyére.
Rendben bepakoltunk, beszàlltunk, elindultunk. Ekkor jó szokàsàhoz híven a kocsiban kihangosított mobilon hívta egyik baràtjàt, Attilàt .
(a legkomolyabb hangon) :
« Te, idefigyelj arany-apukàm, én nem talàlom az Eszteréket, pedig hàromszor körbementem a pàlyaudvar körül, és màr egy óràja vàrok… »
A vonal végén valamit sejtett az illető, de azért keresztkérdéseket tett fel…
Persze a röhej azért kitört…
Mindez mintegy vàlaszként történt arra a sztorira, amikor 2006-ban Attila ugratta be Zsoltikàt…
Ugyanis annak idején is vonattal érkeztünk, és akkori megbízott Attila volt, hogy összeszedjen minket az ukràn hatàrszélen levő tiszakisbürgüzdi
“főpàlyaudvar “ szàntóföldjének széléről…
“Te, Zsolt, nem talàlom őket, pedig màr itt vàrok egy jó ideje…”
Mi meg ott dünnyögtünk hàtul a mikrobuszban a hàtizsàkok tetején…
Az angyal
Az angyal egy iskolàban dolgozott.
Tornatanàr volt, és idővel iskolaigazgató lette belőle.
A pàsztorlànnyal ebben az időben talàlkoztak. A làny màr ekkor két gyermeket nevelt, kiknek apja eltűnt a làthatàron.
Az angyal tàrsasàgi lény volt, jó humoràval és szervezőkézségével sok embert maga köré gyűjtött. Auràja volt…
Ő ès a pàsztorlàny hamarosan egymàsba szerettek.
Az angyalnak mindig nagy tervei voltak ; hàzat vettek, àtépítettek, gyerekük született.Közben az angyal levelező karon tovàbbtanult, és jogi diplomàt is szerzett.
ĺgy aztàn az újonnan feltörő nagyvàllalatoknàl is elkezdődhetett a karrierje.
Üzletemberré vàlt, de közben tàvol-keleti küzdősportok híveként a spiritualitàs is vonzotta.
Remek vízitúràkat szervezett, ahol ugyancsak auràja köré gyűltek az emberek.
A baràtok köre egyre nőtt, és màr mindenki vàrta a következő évi közös kalandot.
De az egyik túràn valami megtört benne. Valami a torkàn akadt.
Gégéjében egy egyre növekvő daganat egyre jobban akadàlyozta az evésben.
Lefogyott, és elfordult a vilàgtól. A lànyt hibàztatta betegsége és kapcsolatuk megromlàsa miatt is. Elhagyta csalàdjàt és egy kis vidéki hàzba vonult vissza.
Auràja elhagyta és ereje is egyre jobban.
Néhàny napja lelke végképp elhagyta szenvedő testét.
Talàn auràjàt itt hagyta valahol köztünk??...
(Zs. emlékére)
2009 dec.
Jean Louis Murat: Tüzvészként
Nem talàltok meg
A halottak közt
Ne imàdjatok
Kőkorszak vagyok ott
Ahol minden
Csak hamissàgot
Fabrikàl
Besötétült lelkek
Rohadt napok
Elsorvadtak
A szívek
Tűzvészként
Vonulnak àt rajtam
A hétköznapok
Jelenlétem
A végtelent szomjazza
Alapképletedet keresem
Moslékos példaképek közt
Az öröktől létező ostobasàg
Mozdulatlansàgàban
Elvesztettem
A bizalmam
Bennetek
Tűzvészként
Vonulnak àt rajtam
A hétköznapok
A bennem élő
Öklelő kos és
Tulok
Eltemetve
Az àlmok felgyűltek
Elfàtyolozott Sàtàn
Topog
Méreget
Hegyes szemfogak
Szomorú szüzek
Megadom magma
Tűzvészként
Vonulnak àt rajtam
A hétköznapok
Vàrosképed
Nem vàltozik
Csikorgó télben vàrsz ràm
Most màr bizonyos
A magànyos halàl
Isten
Koszos karjàval int
Ellenőrzi
A lovak
És a làtnokok papirjait
Tűzvészként
Vonulnak àt rajtam
A hétköznapok
Hàtamon érzem
Hangulatvàltozàsaid
Szennyes nyugati vilàg
Rothadó hangulata
Acélvilàg bikàja
Szemünket kiszúrja
Csatornàk dicsősége
Seggbe kúr
Őseink betegsége
Tűzvészként
Vonulnak àt rajtam
A hétköznapok
Sötét szobàban
Tàplàlsz
Agyam
Kiakad
Nagy fekete lyuk
Vàlasztàs nincs
Felmondok
A pokoli vàllalkozàsomnak
Hogy dalszerző legyek
Tűzvészként
Vonulnak àt rajtam
A hétköznapok
Kegyelem a halottaknak
Talàn nem kell mondjam
Tàg horizontok őrzőinek
Pàrizsi vàsàrlàs
Igy köszöntenek
Hello, te kifosztotott
Megújult lélek
“Csavargó”
Dühöngő félisten
Tűzvészként
Vonulnak àt rajtam
A hétköznapok
ford: Dunnalud
Eredeti cime: Comme un incendie - az azonos cimü 2009-es albumrol
Negyven év
Gondoltam, ezt meg kell ünnepelni. Olyan ritkàk az ünnepnapok.
Illetve a baràtokkal töltött idő. Az önfeledtség.
Megszerveztem, hogy egyik baràtnőm vidéki hàzàban összegyűljünk.
Nem mindenki pont ennyi idős, de végül is mit szàmít.
Mit ér a negyven ? Elfogadàst. Szàmba adtàk a szót, kezembe a tollat. Hatàrozottsàgot? Talàn.
Az erő telje. Bàr néha megroggyanok a teher alatt.
Túl sokat akarok vinni? Le kell tenni egy részét. De melyiket? Kérdések.
Bàr a kérdésekre gyakorlatiasabb vàlaszt adok màr mint akàr öt évvel ezelőtt.
Teszem, vagy leràzom magamról.
Azt olvastam egy korombéli tollàból, hogy idővel egyre visszautasítóbbnak kell lenni. Szerintem is. Túl jó voltam idàig. Meg is bűnhődtem érte.
Csak akkor jöjjenek a szavak, amikor muszàj.
Fölöslegesen soha.
Inkàbb a néma csend, mint az àllando szócséplés.
Ez a rengeteg író is jobban tenné, ha egy kissé befognà a szàjàt…
hasznàlati utasitàs
Kedves Olvaso!
Az alàbbi történetek nem mind függenek össze. Az "Akarattya, avagy a roka a faliszönyegen" egy 10 kis történetböl àllo ciklust alkot. Az elsö történet az "érkezés és karfiolleves", azutàn alulrol felfelé kell olvasni, mert az azt követö mindjàrt felette van...Igazàbol az elején kezdtem, holott a végén kellett volna.Ez a blog felépitése miatt van.
A "2009 Budapest " és a "történet" màr önàllo iràsok.
Ezen kivül még elnézést kérek a hosszu ékezetek hiànya miatt, de a billentyüzetem nem magyar.
üdv
Dunnalud
Történet
Ágnes a Màtyàs templomba hívott, hogy làssam legújabb szerelmét. Gàbor kétméteres fiú volt, bàr Ágnes sem volt sokkal alacsonyabb nàla. Összeillettek.
A hàzassàg nem vàratott magàra. Ágnes egy könyvtàrban, Gàbor egy kutatóintézetben dolgozott. Az évek nem hoztàk meg a vàrva vàrt gyermekàldàst, csak Gàbor nyirokmirigy-ràkjàt. Ágnes naponta többször jàrt be Gàborhoz a kórhàzba, és jobban hitt a gyógyulàsban, mint senki màs. Összekapaszkodva harcoltak a betegség ellen, és Gàbor valóban felépült.
Néhàny évvel később talàlkoztam újra Ágnessel. Elmesélte, hogy ismét talàlkozott valakivel egy konferenciàn.
És Gàbor? – kérdeztem. Ágnes szerint Gàborral minden a régiben volt, de Mihàly belépett az életébe. Még a konferenciàn szóba elegyedtek, és Mihàly àllitotta, hogy ez nem egy véletlen talàlkozàs. Feltették egymàsnak a kérdést, hogy vajon mit szeretnének akkor és ott legjobban az életben. Megegyeztek abban,hogy egy gyermeket szeretnének. Ezutàn sem szakadt meg a kapcsolat, és Mihàly rendületlenül bizonygatta, hogy talàlkozàsuk sorsszerű. Szinte ràszàllt Ágnesre. Az elmesélte neki, hogy hàzas, szereti férjét, de gyerekük nincs, és ez szàmàra nagyon fàjdalmas. Mihàly esküdözött, hogy az ő gyerekvàgya is mindennél nagyobb – és emellett imàdja Ágnest.
Egy napon Ágnes elmesélte Gàbornak a dolgot. Gábor gondolkozott, és felajànlotta Ágnesnek, hogy essen teherbe Mihàlytól, ő felneveli a gyereket. Ágnes tiltakozott, és állította, hogy ez erkölcstelen, ő ilyet nem tehet.
Néhàny hónap múlva kikerekedett hassal làttam Ágnest.
Hogy van Gábor? – kérdeztem.
Elváltunk - vàlaszolta.
Mihàly a vàrandós anyukàt elhalmozta viràgokkal, ajàndékokkal, ékszerekkel. Ágnes nagyon boldog volt, és megszülte kisbabàjàt. Mihàly is annak làtszott, de két hónappal a születés utàn többé nem jött haza. Ágnes hívta, fenyegetőzött, sírt, de hiàba. A kis Gabriellàt egyedül nevelte fel, rettentő sporolàs és önmegtagadàs àràn.
Gàbor közben újra tàrsa talàlt, bàr évekig nem dolgozta föl Ágnes elvesztését.
Ágnes egy napon levelet írt neki. Bocsànatot kért, és elmondta, mennyire még mindig csak őt szereti. Gábort mindez nem hatotta meg.
Màr nem tudta sebeit begyógyítani.
2009 Budapest
Gáspár màr négy éve lakik a buszmegàllónkban. 35-40 év körüli, àpolt és makacs férfi. Hàrom összeforrasztott fémràcsos ülés az àgya. Abból az elsőn hàtizsàkjàból pàrnàt készít, és a màsik kettőn làbàt felhúzva alszik. Este érkezik, reggel megy. Nyilvànos intimitàsàba immàron a környék lakói beleszoktak. A fél nyolc körüli busszal indulók làthatjàk, ahogy fésülködik a reklàmüveg tükrében, és műanyag üvegből mosakszik. Vasàrnap kicsit később kel, tíz-tizenegy körül.
Napközben elmegy.Vajon merre jàr ? Könyvtàrakban, élelem utàn ?!
Este a buszmegàlló neonfénye mellett olvas.
Az elején àltalànos környékbeli megmozdulàst keltett jelenléte, az emberek kérdezték, mit csinàl, hogy és hol eszik, mit gondol a vilàgról, miért van itt, ki ő,mi ő?!…aggódtak érte.
Az első télen mindenki kétségbeesett. Meg fog fagyni szegény! És hordtàk neki a ruhàkat, cipőket, takarókat, ennivalót stb. Gàspàrt mindez “hidegen” hagyta. Bàr nem fogadott el szinte semmit, szívesen beszélgetett az arrajàrókkal.
Fiatal lànyok filozofàltak vele esténként orosz írók műveiről…Karitatív önkéntesek probàltàk ràbeszélni néhàny “új” holmira…
Minek egy màsik cipő, ha a régi is megteszi?! Takarója télen-nyàron ugyanaz a hàlózsàk, a mínusz 10-ben és a nyàri éjszakàkon egyarànt.
Az idő múltàval mindenki elfogadta, hogy Gàspàrt nem lehet megvàltoztatni. Le is szoktak arról,hogy bàrmire is megpróbàljàk ràbeszélni. Csak a néhàny arrajàró idegent kavarja fel làtvànya néhàny pillanatra…
Rongyai egyre rongyosabbak, de ő azokat ujra és ujra összevarrja.
Ma reggel is azzal foglalatoskodott, hogy megtalàlja fekete cérnàja végét, és azt tűbe fűzze.
Az anyagi vilàg szétesik körötte, de ő mint egy egyre kiszàradó fa, karjaival ellenàll a szélnek.
A strand
Szüleink tàvollétében kész kaland volt Manti nénivel a strandra menni.
Mora bàcsi nem szerethette a vizet, mert emlékeim szerint soha nem jött velünk. (Vagy csak élvezte a néhàny oràs szabadsàgàt ,ami alatt Manti néni nem adott neki feladatot…)
Akarattya nagy része a löszös magaspart fennsikjàn terül el. A Rozsa utca a szàntoföld elötti utolso utca volt, ezért sokat kellett gyalogolni, mire leértünk a partra.
Az utunk az utcàk utàn egy “ sürü,sötét” erdön keresztül vezetett, ahol persze Manti néni mindig elmesélte a kis történetét :
« Amikor régebben egy rokon kislànyra vigyàztam itt sokszor, gyakran jöttünk le a strandra együtt. A kislàny elég makrancos volt, és szeretett elöre szaladni ezen a meredek földuton, ami az erdöben vezetett. Akkor azt mondtam neki :
- Ancika, nézd ott figyelnek az àgak közt a rokàk, és fenn a fàkon meg a majmok… ! Vigyàzz, ha elöreszaladsz, biztos elöjönnek ! -
Ezek utàn Ancika többet nem szaladt elöre. »
Ez az erdö valoban különös volt. Sürü, lejtös, és àthatolhatatlan. Pedig sok nyaralo jàrt erre, fel és lemenet a strandrol.
A fàkrol indàk logtak, és valoban el tudtam képzelni , hogy a majmok itt-ott rikàcsolva ugràlnak valahol ebben az öserdöben.
Biztos, ami biztos, én sem szaladtam elöre.
A strand aztàn remek volt. Az infrastruktura a jegyszedö néni bodéjàbol, egy büféböl, néhàny màszokàbol, és a lépcsölejàrokbol àllt.
Manti néni mindig részt akart venni a vizi « halacskàzàsban », és a « Hullàmzo Balaton tetején » c. néhàny évtizeddel elötti slàgert énekelte a habokban ringatozva.
En meg fejen àlltam a derékig érö vizben.
Ma is a szàmban és a torkomban érzem a Balatonviz izét, ami a fülemen és az orromon àt befolyva kicsit csipett…de ez is része volt a nyàri örömöknek.
A rossz idö
Amikor esett az esö, és vihar volt – mivel a csalàd mindig a kerti asztalnàl evett – beszorultunk a verandàba.
A szölölugas levelei fenyegetöen csapkodtàk az ablakokat, és rettentöen sötét volt az éjszaka !...
Ebben is volt valami izgalmas. Most ebben a bezàrt vàrban kellett elboldoguljunk, és kimenni kész kaland volt.
Pedig a konyhàba, és a mellékhelységbe ki kellett menni.Csak hàtulrol lehetett öket megközeliteni….
A hàtsokert mindig egy titokzatos és félelmetes birodalom volt. Föleg,amikor besötétedett.
De örültünk, hogy a verandàban ilyenkor kàrtyaparti, vagy késöbb esti film mellett üldögélhettünk…
A kàrtyaparti gyakran a “lorum” nevezetü összetett szabàlyokbol àllo kàrtyajàték volt…A magyar kàrtya négy szinéböl mindig valaki(a gyöztes) lerakott egy kezdölapot.Ez a kezdölap mind a négy szinnél azonos kellett legyen a tovàbbiakban (pl. tök also) A jàték fö ravaszsàga a lapok visszatartàsàban àllt, mivel ezutàn màr csak sorrenben kellett letenni egymàsra a kàrtyàkat. Mora bàcsi sokszor megvert minket, ami ellen persze Manti néni hangos tiltakozàsànak adott hangot…
A kisszoba
Amikor többen voltunk ott, kénytelen voltam a kisszobàban, a kempingàgyon aludni.
Hideg köpadlo volt, és a fejem mellett sorakoztak a baracklekvàrok az asztalon,ahol azert Manti néni ilyenkor egy kis helyet csinàlt az én holmijaimnak is.
A kis ablak a hàtsokertbe nézett. Azaz a “félelmetes birodalomra” – éjszaka!
Nem mertem soha elhuzni, vagy akàr meglibbenteni lefekvéskor a függönyt, amikor még égett a villany (de azutàn sem)…Attol féltem, hogy a szomszéd erdöböl arratévedö valamiféle farkas-, vagy rokafej bàmulna be éppen…
Irtozatos…
A nyugatnémetek
Mora bàcsi àrvagyerek volt.
Féltestvérei, akik csalàdjàban nevelkedett, Szlovàkiàban, és föleg (ami minket érdekel !) Nyugat-Németorszàgban éltek…
Abban a vasfüggönyön tuli, földi paradicsomban… ahonnan néha eljöttek hozzànk ebbe a szegényes kis magyar nyaraloba, a Balaton partjàra…
Manti néni mindig lenyügözve, és a legfinomabbakat fözve fogadta öket.
« Hiszen olyan jo emberek !... »
Az autojuktol mindig mindenki odavolt, mert az unokaöccs valamelyik BMW-gyàrban dolgozott, és mindig egy ilyen (hasznàlt)autoval érkezett.
Ilyenkor Manti néni még azt is elérte, hogy beàllhassanak a vasrudas szomszéd kertje elé, aki ugyancsak kijött köszöntésükre. (A meggyfàk alatt csak egy trabantnyi hely lehetett…)
Minden évben valamilyen lecserélt hàztartàsi géppel lett gazdagabb az akarattyai nyaralo. Egy fridzsider… ! , egy kistelevizio… !! hàt ez aztàn a szenzàcio volt…
(Habàr a fridzsidert elég zajosnak talàltam éjszaka – Mora bàcsit ez nem zavarta, aki àltalàban mellette aludt a verandàban, és versenyt horkoltak…)
Egy napon több hasznàlt Barbie-babàt is kaptam ruhàkkal, cipökkel…Ez maga volt az àlom, pedig màr nem voltam egészen kicsi.
Es azok a prospektusok…! Mennyi minden volt benne! Micsoda àruböség!...
Ott biztos nagyon boldogok lehetnek az emberek!...
A kisközért
Mora bàcsi vilàgéletében hozzà volt szokva,hogy gyalogoljon, és az ennivalot is ekképpen szàllitsa föl a hegyre.
Màrpedig a kisközért, az jo féloràrànyi gyalogutra volt a Rozsa utcàtol.
A tej, kenyér, teavaj (!hogy mitöl tea?) és a kolozsvàri szalonna voltak a legföbb beszereznivalok.
A kolozsvàri szalonna…olyan jo husos,persze, ha lehet…
Mora bàcsival tartottam néhànyszor, és segitettem felhozni a sulyokat a visszauton.
A kis üzlet az orszàgut mentén volt, és hegynek fel sokszor jol megizzasztott a nap,mire felértünk.
De aztàn a màsnap reggeli öröme…a kolozsvàri szalonnàval és a kerti zöldpaprikàval a diofa alatt…
A stelàzsi
Ez egy elfüggönyözött, titkokkal teli polc volt a belsö szobàban. Manti néni itt tartotta beföttjeit, lekvàrjait, és màs kincseit, finomsàgait…
Itt kutatni csak fejvesztés terhe mellett lehetett…Nem is probàltam meg soha. Csak a félrelebbentett függöny mögül làttam néha, mi minden volt ott.
A titkokat nem kell mindig felfedni…ez is egy efféle volt…
A màsodik szomszéd kertje
A màr emlitett vasrudas szomszéd kertje mellett volt egy elhagyott telek, aminek Manti néni « viselte gondjàt »…
Ez abbol àllt, hogy volt kulcsa a kapuhoz, és a rajta levö gyümölcsfàk termése a mienk volt.
Sokszor mentünk àt a « természetes àtjàron », azaz a vasrudas szomszéd kertjén àt, aki éppen nem volt ott. (A félreértések elkerülése végett, ezzel a szomszéddal joban voltunk !)
A keritések teljesen könnyen àtléphetöek voltak, és màr szedhettük is a gyümölcsöket…
Cseresznyefa legalàbb kettö volt - egyik feketecseresznye – amit többször szedtünk az àgairol.
Azt hiszem, sàrgabarack is volt, meg több riglobokor.
Volt olyan is, amikor a vasrudas éppen itt volt, hogy Manti néni inditvànyàra àt kellett màsznom a kapun, mert nem talàlta a kulcsot…De,hogy aztàn ö hogy jött utànam?...Azt màr ne kérdezzétek…
roka a faliszönyegen
« A » szobàban, ahol két àgy volt, mindig csak az ablak alattin akartam aludni.
Ilyenkor Manti néni is itt aludt velem, mivel félelmetes àllatokkal kellett egy helységben nyugovora terni…
Ugyanis a màsik àgy melletti falat borito faliszönyegen – elmékeim szerint – egy sürü sötét erdöben koszàlo roka is felbukkant. A feje csak ugy kandikàlt ki az àgak közül…!
Es pont ott … az ember feje mellett… Hogy lehet emellett aludni?...
Nem értettem Manti nénit.
ö meg csak nevetett.
“Ettöl félsz!? Hàt nézd, pedig nem harap meg engem…!”
De a sötét éjszakàban…ki tudja, mi történhet…soha sem lehet tudni…
A kert felfedezése
Az elökerti nagy diofa – az egyik a kettöböl – különösen alkalmas volt a fàramàszàsra. Vastag, szétterülö àgai gyerekmérethez illöek,lentröl indulok – egyszerüen tökéletesek voltak ! Sok-sok oràt töltöttem ott el, berendezve képzeletbeli hàzamat, ahol minden àg egy külön helységnek felelt meg.
A diofa alatt volt « a » pàzsit, ami egy » fölöslegesen » füvel benött kis terület volt, és biztos sajnàltàk az öregek, hogy nem ültethették be. (Most màr tudom, hogy egy diofa többméteres körzetben nem tür meg sok növényt a lombjai alatt – ezért volt ott csak fü…)
A màsik szomszéd felé levö (nem a màr emlitett, vasrudakkal elszeparàlt) kerités mellett nagyranött mogyorobokrok terpeszkedtek. Ezek ilyenkor még csak éretlen zöld héjakat növesztettek. Bàr ezeket is néha megkostoltam, a bokrok hasznàt inkàbb csak bujocska esetén làttam.
E kerités mellett volt a kerti tusolo fülke ; hordos (napmelegitéses !) vizével. A kerti csap ivàsra,locsolàsra, mosàsra, tehàt mindenre szolgàlt, mivel nem volt bevezetve a viz a kishàzba.
A hàz melletti sàrgabarackfàt hamar kivàgtàk…vajon beteg, vagy öreg lehetett?
A hàtso kerti fàkat nem kedveltem annyira,mert nem lehetett ràjuk felmàszni. Mire jo egy kis mandulafa… (talàn a karàcsonyi süteményekhez nem rossz…) vagy egy màsik oriàsi diofa, amire ugyancsak nem lehetett felkapaszkodni…
Erröl jut eszembe, hogy Manti néni sokféle mandulàs és dios süteményt tudott sütni. Karàcsonyokkor, amikor meglàtogattuk az öregeket, Manti néni mindig halom édességgel kedveskedett. Az egyik specialitàsa a grillàs sütemény volt, ami, ha jol emlékszem karamellozott diodarabokbol àllt. Ezt joapàm tul cukrosnak talàlhatta, és nem tulsàgosan kedvelte.de mindannyiszor kaptunk belöle… »Attila, te nem szereted a grillàst !... »csodàlkozott Manti néni mindannyiszor, kissé sértödötten.
Hàtul aztàn a veteményes volt az ur…Sàrgarépa, cukorborso, petrezselyem, és talàn màs is nött, csak nem emlékszem.
Voltak reggelek, amikor felkelés utàn hàtramentem a veteményesbe.Manti néni (enyhén süket lévén), nem hallotta meg rögtön,hogy ott vagyok. Ilyenkor néhàny szem cukorborso, és egy zsenge sàrgarépa elropogtatàsa utàn a màlnàsban folytattam a reggelimet…
Remek volt az a kertvégi màlnàs !...
Micsoda paradicsom !! A kert mögött màr a szàntoföld volt, és ha az ember gyereke beszabadult a màlnàsba, akkor sokàig tudta szemezgetni a kis piros gyümölcsöket…Ha Manti néni nem érkezett meg mindjàrt.
“Hagyjàl a màlnaszörpbe is!” tiltakozott, amivel gyengéden elkergetett onnan.
érkezés és karfiolleves
Beàlltunk a Trabanttal az utcai meggyfàk alà. Ezekröl ilyenkor màr leérett a gyümölcs. A Rozsa utca 87. zöld keritésével szemben hatalmas dzsungel terült el. Ez egy titokzatos tulajdonosé lehetett, aki soha nem jött megnézni a kertjét. A boltives, megrozsdàsodott kertkaput, és a keritést embermagasan benötték az elvadult növények.
A nyolcvanhét szàm kapujàban màr ott is volt Manti néni,aki hamar meghallotta az auto érkezését ebben a csendes utcàcskàban.
Beléptünk a futorozsàval benött kertkapun, és megcsapott az elsö kert hüvöse. Itt két nagy diofa szabta a törvényt a többi növény fényre törekvö igényeivel szemben. Néhàny bokor hortenzia, börlevél, és pünkösdi rozsa probàlt megélni a hüvös àrnyékban.
A hàzba vezetö kis, töredezett köösvény mellett Manti néni mindig ültetett liliomokat és krizantémot, amiket vàzàba lehetett tenni.
A kis ut a telekhatàron haladt, ami mellett màr a szomszéd ur pàzsitja terült el, amitöl csak néhàny leszurt vasrud, es egy kifeszitett drot vàlasztott el.
Mora bàcsi széles gesztusokkal jött elénk, tapsolt, és szlovàk szavakat kevert mondandojàba,hogy megnevettessen.
A verandàn màr vàrt a hüvös, hàzi màlnaszörp, és a kuthideg szoda.
Birtokba vettük a kis,meszelt falu hàzat, és lepakoltunk.
A verandàban egy kis kerek asztalon , székeken kivül még egy széles àgy is terpeszkedett, magasan megrakva pàrnàkkal és takarokkal az àgyteritö alatt. Fölötte faliszönyeg, kispolc, disztàrgyakkal, kisebb-nagyobb festett agyagtànyérokkal volt teli a fal.
A verandàtol kis függönnyel elvàlasztott kisszoba több célt szolgàlt. A vendégek, nyaralok érkezésekor felàllitott kempingàgyon aludt az éppen kivàlasztott kissulyu csalàdtag – aki a mi esetünkben mindig én voltam.
Az àgy melletti kisasztal mindig roskadozott az eltett lekvàrok és különféle demizsonok hadàtol. A kis helyiség egyben fürdöszobaként is szolgàlt. A tükrös toalettszekrény alatt nàdbol készült “lavortarto” tronolt a hozzàtartozo zomàncozott fürdöedénnyel.
A verandàrol egy màsik szoba is nyilott. Azaz “a” szoba. Igazàbol itt aludtak az öregek, amikor mi nem jöttünk le nyaralni. De ilyenkor àtengedték a két àgyat a szüleimnek, és ök összebujva aludtak a verandai àgyon.
“A” szobàban volt Manti néni levendulaszagu szekrénye is, amelyikben ruhàin kivül mindig voltak eldugva édességek és egyéb titokzatos dolgok.
A nagy fésülködötükör alatt felfüggönyözött kispolcon sorakoztak a szépitkezöszerek és parfümök.
A nagy ebédlöasztal mindig kint volt a hàz elött, a szölölugas alatt, ami délben nem mindig nyujtott elég àrnyékot, mert a szölö még nem futotta be teljesen.
A kiskonyhàhoz hàtravezetö utat egy lugasként, és azutàn a kert végéig egy falat képezve futotta be a szölö.
Apàm szerint Mora bàcsi soha nem csinàlt ebböl jo bort, csak olyan “guggolosat”…
A szölö, mint olyan, soha nem izgatott különösebben, hasznàt nem làttam, csak tudtam, hogy sokat dolgoznak vele.
Manti néni kiskonyhàjàban szorgoskodott,ahol éppen annyi hely volt, hogy meg lehetett fordulni.Amolyan egyszemélyes helység.Ilyenkor nagyon meleg lehetett benne, bàr a nap inkàbb csak reggel sütött oda, aztàn megvédte a szölölugas àrnyéka.
A hidegre teendö ételeket a kiskonyha elötti kutba eresztették le, a még fridzsider nélküli idöszakban. Ebböl a kutbol nem lehetett inni, csak a hideg miatt hasznàltàk.Mindig izgatott, hogy mi van benne…
Szoval, ilyen döglesztö nyàri delekkor, csalàdosan, nem volt kellöen hüvös a hàz elött, ezért Manti néni inditvànyàra a viaszosvàszonnal letakart ebédlöasztalt àt kellett helyezni a nagydiofa alà.
Az egész kertben talàlhato összes füves terület itt terült el.
“Most mondd meg, – mondogatta apàm sokszor, anélkül,hogy az öregek meghalljàk –
Mora bàcsi minden szàl füvet kihuz a kert többi részében! Csak itt maradt meg egy kicsi!...”
A hàtso veteményeskertben ez valoban igy volt. Mora bàcsi kiméletlenül bànt a hivatlanul jövö növényekkel, bàr én ugy gondoltam, hogy a veteményesben ezt igy kell csinàlni…Amikor azonban esett, ez egy sàrtengerré vàlt…
Az ebédlöasztal – Mora bàcsi és apàm jovoltàbol – a rozsàk felé haladt, àtszelve egy murvàs, félkörü elöteret, amit az àgyàsok szegélyeztek.
“Ide terveztünk egy fedett teraszt és egy emeletet, ahonnan le lehetett volna làtni a Balatonra…Meg is volt a pénz, csak jött a hàboru, és az mindent elvitt…” - emlékezett Manti néni.
“A rozsàimra vigyàzzatok!” – berzenkedett, miközben a két férfi probàlt sulyàval àtevickélni az àgyàsokat elvàlaszto keskeny kis ösvényen.
En azert még körbeszaladtam a kertben evés elött, hogy konstatàljam a gyümölcsok érettségét, érezzem a viràgokat, megnézzem a zöldségeket…
A diofa alatt végre jo àrnyék volt.
“Finom karfiollevest föztem nektek, és féloràsfànkot!” – lelkendezett Manti néni.
Ugy gondolom, hogy ö màr csak maga miatt is képes volt efféle nyalànksàgokat késziteni, mert rengeteg finom süteményt tudott kitalàlni. Ràkospalotàn is, ahol ösztöl tavaszig àllando lakosok voltak, akàrhànyszor mentünk, mindig vàrt egy kis “zongorabillentyü”, krémes, pite, vagy efféle békebeli édesség.
Leültünk a megteritett asztalhoz. Mora bàcsi nagy karaj kenyereket vàgott, és Manti néni hozta a gözölgö levest.
“Ez kerti karfiol!” – büszkélkedett, bàr ebben nem kételkedtünk.
Lassan szürcsölgettük a még tul forro levest, amikor felfedeztem valami furcsàt a tànyéromban…
Szép, kövér, keményre fött fehér hernyo uszkàlt a petrezselymes, aranyszinü karikàs leves tetején…
Szegény Manti néni, biztos nem làtta,hogy a karfiolba beférközött, hiszen ugyanolyan szinü…
“oo, az biztos a fàrol esett bele a tànyérodba!” – vàgta ki magàt a szakàcsnö a kinos szituàciobol…
De furcsa modon nem ment el az étvàgyam ettöl a hivatlan vendégtöl az ételemben. Biztos éhes lehettem a “hosszu” (kétoràs) ut utàn…
iTH4+Vjo
